|
SZERELEM: VERSENYKAMION
Trakkendroll
Joao Vila do Konconzo egyesbe rántotta a váltót, és tövig nyomta a gázt: a startlámpa zöld fénye kigyulladt a Campo Grande versenypálya célegyenese fölött.
Rajt az interlagosi pályán
Pár perce még tolldíszes bikiniben szambázó lányok riszálták a kerek feneküket az izzó aszfalt fölött, brazil zászlókat lengetett a lelátókon a szintén szambába, rumbába és csacsacsába feledkező tömeg, fejhangon üvöltő szpíker hergelte a népet, helikopterek köröztek a pálya fölött. Ám a rajt első ezredmásodpercében Joao tudata beszűkült, a vérébe belerobbant az adrenalin, a VW versenykamion hörgő motorral, visító gumikkal rajtol el, körülötte hasonló masztadonok öldösték egymást, kitörési lehetőséget keresve. Joao ordítva taposta a gázt, és villámgyorsan kapcsolgatott felfelé. Ezt élvezte legjobban, a startot, amikor az ezer lóerős gép megemelte az orrát, mintha felszállni készülő Boeing 737-es lenne, és a csoppolt ablakon át csak a vakítóan kék ég keskeny csíkja látszott. De Joao tudta, hogy mindjárt itt egy éles, 180 fokos jobbkanyar, ahol sokan el szoktak szállni. Visszakapcsolt kettőt, megcsúsztatta a truck farát, és driftelve nyomta magát keresztül a durva kanyaron, persze többen is megelőzték.

Ideális íven
– Ne a közönségnek játssz, mert így nem lesz első hely, nem lesz este pezsgős medenceparty, és a groupie-kat is csak messziről lesheted – ordította a rádión át a csapatfőnök, és ő lenyúlt, hogy visszakapcsoljon, és kihúzassa a visszafordító utáni egyenesben a motort, amennyire csak lehet. Nyerni akart, nyernie kellett, hogy két nővel hálhasson, mert versenynapok után csak ez hoz megnyugovást.

A brazil pályák hőse
– A versenyzők kemény élete, ó meu mae! Miért nem mentem inkább semmirekellő, léha újságírónak? – gondolta, és abban a pillanatban hatalmas villanást látott, hirtelen egy fehértéglás gyárfal rohant feléje. Reflexből elrántotta a kormányt jobbra, kicsapta a gép farát balra, nagy gázt adott, hogy kihozza a Dögöt a sodródásból, és elkerülje a becsapódást, majd határozott fékezéssel megállt, két centire egy narancssárga targoncától.
Végignézett magán, és terepszínű rövidnadrágból kikandikáló, szőrös, pipaszár lábakat látott, a négypontos övből diszkréten kitüremkedő pocakot, enyhén remegő kezeket, a sportkormányt szorító elfehéredett ujjakat. Végtelen szomorúsággal konstatálta, hogy az esti buli elmarad, mert ő immár nem JoaoVila do Konconzo, a Fórmula Truck sztárpilótája, hanem valami magyar újságíró, Koncz János, vagy kicsoda.

Akárcsak közúton, a pályán is dupla hátsó kerekek viszik át a nyomatékot
Miután hirtelen belecsöppent a semmirekellő, léha Koncz János fejébe, gyorsan kiolvasta onnan az információkat. Egerben van, egy kis magyar városban, egy nagy vállalat, a ZF Hungária telephelyén. A cégnév ismerős volt, hiszen a ZF brazil szekciója szállítja a sebességváltókat a csapata versenykamionjaihoz, és szponzorként is támogatja a teamet. Aha!
Az ő három évvel ezelőtti, versenyzésben megfáradt truckja ezért került Magyarországra: dekorációként szolgál a bejáratnál, jelképezi a versenyszellemet, az innovációt, és főképpen állat jól mutat, mellette fényképezkedik minden hivatalos delegáció, és a komoly üzleti partnerek belekéredzkedve a fülkébe földöntúli mosollyal fogják a kormánykereket.

Az Igavonó és a Pályák Primadonnája: jól látszanak a méretbeli különbségek
A vas komoly vonzerőt gyakorol minden jogosítvánnyal rendelkező és nem rendelkező férfiemberre, ezért a fejlesztőrészleg munkatársai előrelátóan visszafejlesztették kicsit a konstrukciót, hogy csak ők tudják beindítani. Mert kinek jó, ha valami igen bátor önként jelentkező váratlanul megjelenik a Döggel a barokk sétálóutcában, és sebességmámorban fetrengve rendezné le a gondosan ápolt ágyásokat, kergetné a babakocsis anyukákat, és végül óóóóóriási robajjal lelökné Dobó kapitányt a talapzatáról? Hát, a bátor önként jelentkezőn kívül senkinek.
Most pár próbakör erejéig életet leheltek a VW-be, el is meséltek pár adatot a gépről. A versenyváltozat alapjául egy Volkswagen Constellación teherautó szolgált, persze csak a formájuk hasonlít úgy-ahogy, mert az egész gép át van építve. A karosszériát kikönnyítették, amennyire csak lehet, kihajították a műszerfalat, a kárpitokat és minden egyebet, ami nélkülözhető, viszont masszív csövezést építettek a fülkébe, amire nagy szükség van egy esetleges karambolnál vagy borulásnál.

Minden fölösleges súlytól megszabadították a fülkét
Már csak azért is, mert a karosszériaelemek egy része sem az eredeti. Az ajtók üvegszálas műanyagból készültek, az oldalüvegeket vászonhevederek helyettesítik, az autó elejében is több a lyuk, mint az anyag, hiszen sok levegő kell a motor és a fékek hűtésére. A fülke vágott, azaz jóval alacsonyabb a közúti változaténál, az egész autó le van ültetve, amennyire csak lehet, természetesen sportfutóművön gurul, a tengelytáv is rövidebb. A 8,3 literes turbódízel motort a mérnökök úgy megvadították, hogy a szériaautó teljesítményének háromszorosát tudja. Ha nyomunk egy kövér gázt, ezer (!) lóerő szabadul az aszfaltra, nincs kegyelem. A végsebesség kétszáz fölött van, de a versenyeken a biztonság kedvéért ezt 170 km/órára korlátozzák.

Ott alul keletkezik az ezer lőerő

Rajt utáni tolongás Interlagosban
Az idei bajnokság tíz futamból áll, melyeket Brazília legjobb pályáin bonyolítanak, a tömeg tombolásától kísérve. Egy-egy futam a pálya hosszától függően 30-35 körből áll, de tekintetbe veszik a klimatikus viszonyokat is: nyári hőségben pár körrel rövidítik a távot. A pontozás két ütemben történik. A verseny első felénél az első hat versenyző kap pontokat, melyeket beleszámítanak a bajnoki pontversenybe, de nem befolyásolják az aktuális futamon elért eredményeket.
A dobogóra azok állnak, akik elsőként fejezik be a versenyt. Az első tíz helyezettet pontozzák, még az a pilóta is kap egy pontot, aki a pole pozícióból rajtolt. A Fórmula Truckban hat márka versenyez: a VW, a Mercedes-Benz, a Scania, a Ford, a Volvo és az Iveco. Jelenleg a Volkswagen áll az élen, de a második Mercedes-Benz mindössze egy pont különbséggel követi. A pilóták versenyében a Mercedes-Benzt hajtó Geraldo Piquet vezet

Laza sprint a gyárudvaron
Egerben viszont Koncz vezet, persze csak a gyárudvaron, mert rendszám nincs az autón. Érdekes ez is, csak hát az ember, ahogy felgyorsít, már fékezhet is, mert a belső szervizutak a csarnokok között kanyarognak.
– De jó lenne egy ilyet pályán kipróbálni! – gondolja, éles villanás, és hirtelen a verseny poklában találja magát, Brazíliában, előtte ketten kormolnak egymás mellett, egyik versenyző sem mond le az előnyéről, összeakadva együtt vágódnak a kanyarban a pályaszéli gumifalba. Koncznak infarktust kapni sincs ideje, mert a kicsi és folyamatosan rezonáló tükörben látja, hogy egy Merci erősen túr mögötte.

Könnyen kipörgethetők a hátsó kerekek egy kis börnyöléshez
– Anyádat! – gondolja, elönti a magyar virtus, és odalép a paripának, jöjjön, aminek jönnie kell. A tömeg százhetvennél egyetlen nyüzsgő masszává olvad össze, a rádióban valaki ordít, hogy apressar, apressar, apressaaaaaaar! aztán kockás zászló lendül, hagyja kigurulni a gépet. Tiszteletkör, konfettieső, a boxutcában ketten kirángatják a szűk versenyülésből, a sisakot elhajítja a francba, levegő után kapkod a negyven fokban. Két gyönyörű nő közelít feléje, szemükben egyértelműen kétértelmű csillogás.
– Trakkendroll!!! – kiáltja rekedten, de roppant vidáman.
– Szamba, bazeg, szamba – mondja valaki roppant szomorúan, messziről a fejében legbelül.
forrás: totalcar
| |